Tudástár

Generálkivitelező, fővállalkozó kivitelező és fővállalkozó? – Érvényes fogalmak az építőiparban

Generálkivitelező, fővállalkozó kivitelező és fővállalkozó

Ebben az írásban olyan alap tényeket szeretnénk tisztázni, amivel minden beruházó – megrendelőnek, azaz építtetőnek érdemes tisztában lennie! Természetesen szögezzük már le az elején, hogy egyszerű – laikus megrendelőként, aki mondjuk „csak” egy házat szeretne építtetni, vagy jelenlegi családi házátTovább…

Építtetői felelősségi körök

Éppítatő felelősségei

Sokan építettek már úgy családi-, vagy ikerházat, hogy nem voltak tisztában az építtetői felelősségi körükkel, és ebből bizony rengeteg félreértés, esetleg elszámolási vita, peres eljárás alakult ki. Úgy gondolhatjuk, hogy azon kívül, hogy kiválasztjuk a megfelelő fővállalkozót, generálkivitelezőt, aki kulcsrakészen,Tovább…

Változtak az épületek energiatanúsításának szabályozásai

energetikai tanúsítvány

2016. januártól változtak az épületek energiatanúsításának szabályozásai. Minden házfelújítónak, lakástulajdonosoknak és új épületet tervezőnek tisztában kell lennie az új előírásokkal, jelölésekkel. Aki pedig 2021. után kér használatbavételi engedélyt, neki is kifejezetten ajánlott az alábbi cikket elolvasnia! A tanúsítvány új ruhájaTovább…

300 m2 alatt már csak bejelentés kell új építésű ingatlannál

építési engedélyeztetési eljárás

Változtatott a kormány az építési engedélyeztetési eljáráson 2016-tól! Ennek értelmében lényegesen szorosabban együtt kell működnünk a tervezővel – vagy pont fordítva? A teljes építkezés alatt többször ellenőriznie kell személyesen a tervezőnek a kivitelezést, amiért bizony jelentős összeget fizethetünk majd neki! És megjelent az egyszerűsítettTovább…