Építőipari szerződésminták

Mint, ahogy azt az Érvényes fogalmak az építőiparban cikkünkben kifejtettük, a magyar építőipar jelenleg egy olyan Kivitelezési Kódexet használ, ami nincs köszönőviszonyban a korábban – az építőiparban – használatos fogalmakkal. Ennek megfelelően a generálkivitelező, mint fogalom már nem hatályos, a fővállalkozó, mint fogalom már szintén nem, mégis előszeretettel használja mindenki, akár beruházó – megrendelő, akár kivitelező oldalról legyen szó.

Építőipari szerződésminták

Ez alapján sajnos nagyon sok félreértés lehet, hiszen mind a hatályos Ptk., mind a Kivitelezési Kódex a fővállalkozó kivitelezőre helyezi a hangsúlyt.

Arra a fővállalkozó kivitelezőre, aki lehet akár a korábbi generálkivitelező, vagy fővállalkozó, de lehet ugyanúgy „csak” egy szakiparos, például festő, mázoló, burkoló, vagy szerkezetépítő és így tovább.

Ennek megfelelően bármi is hangzik el a verbális megállapodásban, szükségünk van arra, hogy a későbbi jogi viták elkerülése végett mindenkivel részleteiben kitérő írásos szerződést kössünk.

Szerződésminták az építőiparban – Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Mindenki örömére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013 májusában – az építőiparban aktívan részt vevő vállalkozások jogalkalmazását elősegítve – mintaszerződéseket dolgozott ki, melyeket 2014-ben az új Ptk. hatálybalépése miatt gyorsan át is dolgoztak.

Ezen szerződések pontos célja, hogy az 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis- és mikro vállalkozások részére útmutatóul szolgáljanak „generálkivitelezői és szakkivitelezői” szerződéseik megkötése során. Természetesen itt sem mondhatnánk már az új Ptk. szerint a generálkivitelezői és szakkivitelezői fogalmakat, de mivel az utóbbira még mondhatjuk bátran, hogy fővállalkozó kivitelezői szerződés, úgy az előbbire nincs hatályos Ptk. és Kivitelési Kódex fogalom. Egyszerűen csodás, ugye?

Rendelkezzen Ön is megfelelő információkkal!

A fentiek alapján szeretnénk segíteni minden egyéni megrendelőnek és beruházónak, hogy mivel a nevezett építőipari vállalkozások számára ki- és átdolgozta a Kamara jelen szerződéseket, így Önök is ezeknek a dokumentumok birtokában megfelelő információkkal rendelkezzenek és bátran használják a sémákat, hiszen a másik oldalon mindig a Megrendelő van, akivel jelen iratok köttetnek.

Ahogy említettük korábbi cikkünkben (Generálkivitelező, fővállalkozó kivitelező és fővállalkozó?), erről az építési vállalkozók és kivitelezők nagy része nem szerzett tudomást, így nagy előnyre tehetnek Önök szert, ha ezeket a jogilag és törvényileg elfogadott, kidolgozott szerződésmintákat használják – a saját beruházásuk esetében is.

Természetesen szánjanak rá időt és energiát, hogy az ezzel kapcsolatos személyes konzultációkat lefojtatják, ahol elfogadtatják, és adott esetben előtte ismertetik is, ha szükséges – az építési vállalkozóval, például egy házépítés során.

Azon pedig ne is csodálkozzanak, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara milyen névvel illette ezen szerződéseket. Természetesen a már nem hatályos fogalmakkal.

 

Szükséges felhívnunk a figyelmet arra, hogy jelen szerződések kizárólag általános jellegű információkat – rendelkezéseket tartalmaznak, azaz fő iránymutatónak tökéletesek, ugyanakkor a felek egyedi megállapodása alapján módosítani – azokhoz igazítani – szükséges, figyelembe véve az adott jogügylet pontos körülményeit!

MKIK építőipari szerződésminták

És akkor lássuk a Kamara által kidolgozott szerződésmintákat, melyeket az alábbi linkre kattintva olvashat el:

Építési szerződésminták

Építőipari szerződésminták